Tisztelt Érdeklődő!
Engedje meg, hogy néhány szóban bemutassam tevékenységünket, vállalkozásomat.
Több, mint 10 évvel ezelőtt találkoztam először a talajcsavarral, mint alapozástechnikával.
Azonnal megfogott az innovatív és könnyed megvalósíthatóság és a környezettudatosság.
Azaz, egy hétvégi ház, vagy nyaraló alapját néhány óra alatt el lehet készíteni.
Célom, hogy szolgáltatásunk révén, komplex módon elégítsük ki megbízóink igényeit, legyen az talajcsavar vásárlás, vagy egy teljes körű szolgáltatás, a felméréstől a megvalósításáig.
Örömmel vállalunk részt a kezdeti fázisban lévő projektek talajcsavaros alapozásának tervezésében éppúgy, mint a kivitelezési stádiumban lévő beruházások talajcsavarokkal történő alapozásának megvalósításában, akár mérnöki támogatással. A megrendelőkkel, vagy kivitelezőkkel együttműködve képesek vagyunk a kisebb kerti feladatoktól a nagy volumenű beruházásokig terjedő talajcsavaros alapú létesítmények teljes alapozási kivitelezésére, a kézi megoldásoktól a gépi munkát kívánó feladatok megvalósításáig.
Örömmel és büszkeséggel tölt el bennünket megbízóink elégedettsége.
Kérem Önt, hogy a további oldalak megtekintésével személyesen is győződjön meg arról, hogy egy jól képzett, tapasztalt és dinamikus csapat áll rendelkezésére.
Családi vállalkozásuk alapjai 1988.-ra nyúlnak vissza. Kispesten megalakul a Drevotta Barkácsbolt.
1993-ban a növekedésnek köszönhetően új telephelyre költözünk a XVIII. kerület Széchenyi István utca 22 szám alá.
1999-ben a szomszéd ingatlan megvásárlásával már 200 nm alapterületűre bővítjük a boltot, ahol több, mint tízezer termék található meg.
2012. novemberében megkezdjük a Krinner talajcsavarok magyarországi forgalmazását. 2013. áprilisától a Krinner –Expert hivatalos magyarországi disztribútora leszünk, aminek keretében már nem csak forgalmazzuk, hanem telepítjük is a talajcsavarokat Magyarországon. Még ebben az évben komoly fejlesztés hajtunk végre talajcsavar behajtó gépek területén.
2017-ben bővül a választék, és a Krinner talajcsavarok mellett megjelenik kínálatunkban a cseh Bayo cég talajcsavar választéka is. Még ebben az évben csatlakozik csapatunkhoz Dr. Román Zsolt statikus fejlesztő mérnök, ezzel növelve cégünk professzionális szolgáltatási hátterét. Megkezdődik a széles körben történő megismertetése a talajcsavarnak. Ennek keretén belül részt veszünk a Construma mellett több vidéki kiállításon is, és előadásokat tartunk mérnökünk aktív közreműködésével több mérnöki fórumon és egyetemen is.
2020. egy újabb választék bővülését hozza. Elindul a saját gyártású DRT talajcsavarok forgalmazása és telepítése, ezzel nagyobb teret biztosítva az ár érzékeny felhasználóknak is.
Az évek során sok a hagyományos módszerrel nem, vagy csak nagyon nehezen és költségesen kivitelezhető építési projectekben vettünk részt, amelyekben a talajcsavarral történő alapozást alkalmaztuk. Együtt dolgozunk több könnyűszerkezetes és SIP paneles házépítővel, mint pl. Némeh Fa, Prolak készházak, Adam house, SIP Europe, Keyco house, Newton modulház, illetve tájépítészekkel, valamint a nemzetközileg is elismert Hello Wood csapatával.
Jelenleg raktárunkban több ezer különböző méretű talajcsavar található a felmerülő igények gyors és hatékony kiszolgálásának érdekében.
Bízunk abban, hogy Önt is hamarosan az elégedett ügyfeleink sorában köszönthetjük!
Üdvözlettel:
Drevotta József
Előnyök
2013-ban Magyarországon elsőként kezdetünk foglalkozni a német Krinner 1994-ben létrehozott technológiájával a talajcsavaros alapok készítésével.
A kis kerti tárolóktól kezdve a több száz nm-es Honka gerendaházakon keresztül a legkülönbözőbb építményekig alapoztunk már talajcsavarral.
Egy zászlórúdhoz csak egy, lakóházhoz száz, de tanösvényhez, km hosszúságú kerítéshez ezer talajcsavarra is szükség lehet.
Cégünk tevékenységének végzése óta nem volt olyan projekt, ahol a végeredmény tekintetében probléma merült volna fel.
A talajcsavar teherbírását az adott területen lévő talaj határozza meg, ezért a kivitelezés helyszínén végezzük a méréseket, ezzel igazoljuk az építmény állékonyságát.
Egy évtizedes tapasztalatunknak köszönhetően széles körben tudunk Önnek segíteni a talajcsavarozás minden terén.
2017-től a külföldi tapasztalatokkal is rendelkező statikus tervező, fejlesztő mérnök Dr. Román Zsolt (Phd) erősíti csapatunkat.
Telepítettünk már talajcsavarokat földben és föld alatt, vízben és víz alatt, mocsárban, kőfejtőben, lejtős területeteken, és nagyon nehezen megközelíthető terepen is egyaránt.
Az általunk telepített talajcsavarokra garanciát vállalunk, felelősség biztosítással rendelkezünk.
Cégismertető
A nevem Drevotta József a Talajcsavarozó Kft. ügyvezetőjeként már több évtizede a megbízható és szakszerű munka elkötelezett híve vagyok. Szakértelmünk egészen 1988-ra nyúlik vissza, amikor Drevotta Barkácsbolt néven Kispesten megalakult a családi vállalkozásunk. Azóta számos változáson és folyamatos fejlődésen mentünk keresztül.
1999-ben már 200 m2 alapterületűre bővítettük a boltot, és több mint tízezer termékkel kereskedtünk.
Több éves sikert és szakmai fejlődést követően 2012 novemberében megkezdtük a Krinner talajcsavarok magyarországi forgalmazását. 2013 áprilisától a Krinner Expert hivatalos magyarországi disztribútorai lettünk, aminek keretében már nem csak forgalmazzuk, hanem telepítjük is a talajcsavarokat Magyarországon.
A talajcsavarokról
A talajcsavar nem csupán egy alternatíva, hanem teljes körű megoldást jelent. Felhasználási lehetőségei rendkívül sokrétűek, akár ideiglenes, akár végleges megoldásra van szükség. A talajcsavar a környezet károsítása nélkül, könnyen elbontható, újra felhasználható, ezért az építőipar számos területén alkalmazható alapozó elemként. Ráadásul olyan esetekben is remek megoldás, amikor a betonnal való alapozás nem lehetséges, például vizes, nedves területeken.
Fő célunk, hogy ügyfeleinknek hatékony és megbízható technológiával segítsünk projektjeik megvalósításában. Az innováció és a minőség iránti elkötelezettségünknek köszönhetően lehetővé tesszük számukra a megbízható, mégis lehetőségekkel teli megoldásokat.
Fontos megjegyeznünk, hogy 2017-től csapatunk állandó tagja lett dr. Román Zsolt statikus fejlesztő mérnök, aki akár olyan szakmai kérdések megválaszolásában is tud segíteni, amelyek összetett mérnöki ismereteket igényelnek.
Amennyiben bármilyen kérdés felmerült fel Önben, várjuk megkeresését, és bízunk benne, hogy nemsokára Önt is elégedett vásárlóink közé sorolhatjuk.
Üdvözlettel:
Drevotta József
Bővebben